3. Nap Tata - Győrszentiván

2009. július 27. Indulás Győrszentivánra, vagyis a tegnapi nap befejezése.

Map your trip with EveryTrail

Reggel hétkór, kíméletlenül megszólalt az ébresztésre beállított telefonom. Félve nyitottam ki szemeimet és óvatosan mozgatni kezdtem lábaimat. És ekkor belém ütött a felismerés –Jól érzem, hogy nem érzem!

Mármint a fájdalmat a térdeimben. Igen,igen. Nem fáj a lábam. Ezt el sem hiszem. Pedig tegnap már azt hittem, hogy itt a vég. Mindjárt vidámabban ugrottam ki az ágyból. A kis házból kilépve a mosolygó napocska köszöntött. Nézem a fákat. Meg sem rezzennek. ÓÓÓ, hát a szél is elállt. Lehet ennél szebb reggelt kívánni? Gyorsan összeszedtem piperetáskám, és fütyörészve indultam mosakodni. A fürdőből visszatérve, gyorsan lefőztem két jó kávét, abból a 3+1 fajtából, és nekiálltam a lehetetlennek. Ildikóm reggeli felébresztése, embertpróbáló feladat. Ezt egyébként minden reggel

eljátszottuk. Én nem tudom, de minden nő ilyen? Végül is mindegy. A lényeg, hogy sikerült felébreszteni, még ha húsz percbe is került. Gyors pakolás és indulás. A tatai Öreg-tó partján fél kilenc körül, nem sokan vannak. Néhány futótól eltekintve szinte senki. Mély nyugalomban a part és a szemközt nyújtózó vár. Néhány vadkacsa. Egy régi stég romjain pislognak laposakat. Nem érdekli őket, hogy buzgón kattogtatom a fényképezőgépemet. Itt, a parton megtaláltuk a Pötörke-malmot is. Nem tudom, hogy miért, de mély vonzalmat érzek a malmok iránt.

Nem is rohantunk el mellette. Itt is készült még néhány kötelező fotó, majd végleg búcsút vettünk Tatától.

Ránk vártak a tegnapi szakaszról lemaradt, Kocs – Nagyigmánd – Bábolna – Bana – Bőny – Örkénypuszta – Győrszentiván települések, és a maradék 62 km. Kocs felé az utánfutóm megint elkezdte rángatni a kerékpáromat, de itt már az agyam ledobta az ékszíjat. Dühöngve mondtam Ildikómnak, hogy Kocsra beérve, az első feladatunk, megjavítani ezt a vacakot. Nem hiányzik, hogy megint meghúzódjon a térdem. Így is, volt. Kerestünk egy, jó árnyas helyet és darabokra szedtem bicajom hátsó részét. Ez szó szerint értendő. Darabokra! Még, a hátsó tengelyt is kihúztam a kerékből. De meg lett az eredménye. Sikerült rögzítenem rendesen a tartókonzolt. És ezután állt, mint Katiban a gyerek, alpáriasan mondva. Körülbelül egy órát vesztegettünk el a szereléssel. Ráadásul, már a hasunk is jelzett, így egy igényes buszmegállóba beülve (Igen, vidéken, ahol nem verik szét a vandálok még a buszmegállók is igényesek.) megreggeliztünk, ezzel további egy órát veszítve. Kocsról érdemes tudni, hogy itt találjuk a híres Kocsi Múzeumot. A kocsi bognármesterek Mátyás király idején, egy rugózó szerkezet kifejlesztetésével olyan járművet alkottak melynek szekrényében vesszőből font kas volt. A kas hátsó ülésén két személy foglalt helyet, egy pedig szemközt levő kisülésen, a kocsis háta mögött ült. A kocsit egész Európában megismerték és a település neve a legtöbb európai nyelvben azóta is a "kocsit" jelenti. Ennek a híres találmánynak; a kocsiszekérnek állít emléket a kocsi Kocsi Múzeum. Kiállításán megismerhető a bognárok és kovácsok eszközkészlete, a szíjgyártók működése. Megtekinthető egy 15. századi kocsi rekonstrukciója is.(Forrás: http://www.vendegvaro.hu ). Továbbá egy csodálatos Tájház is várja az ide látogatókat. Mivel tetemes időveszteséget halmoztunk fel, és mi már korábban megnéztük a múzeumot, ezért most nem töltöttünk itt több időt. Végre jó utánfutóval, verőfényes napsütésben folytathattuk utunkat. Kisebb-nagyobb emelkedők váltogatták egymást. Számtalan szélerőmű mellett haladtunk el, melyek nagymértékben meghatározzák Magyarország, Ény-i részének tájképét. Kíváncsiságunknak engedve kerestünk egy megközelíthetőt. Érdekes az, hogy olyan érzetet keltenek az emberben, mintha egy karnyújtásnyira lennének. Ahogy elindultunk kiszemelt áldozatunk felé, szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, hogy ez egy óriási optikai csalódás. Hiába tekertünk szakadatlan, még mindig messze voltunk a hatalmas szerkezettől.

Végül sikerült megközelíteni, bár jóval többet kellet tekerni, mint amennyire számítottunk. Azért csak megközelíteni, mert teljesen az oszlop tövéhez nem tudtunk eljutni. Néztük, csodáltuk az óriási lapátokat, ahogy méltóságteljesen rótták a köröket. Ha nagyon figyeltünk, még hallani is lehetett a suhogását. Csodálom ezeket a fantasztikus gépeket. Mintha óriások integetnének. Kis kitérőnk után, visszazötyögtünk az útra, és folytattuk túránkat Bábolnára. Bábolnán a főút mellett található a Nemzeti Ménesbírtok, ahol a Lovasmúzeum is helyet kapott. Ezt szerettük volna megnézni, de a zárt üvegajtón benézve, senkit nem láttunk a recepción, így nem mentünk be. Megmondom őszintén, hogy nem is nagyon erőltettük, mert a múzeum épületét látva, megijedtünk annak nagy méretétől, amely még az út másik oldalán is folytatódott.

Ezt a látnivalókban gazdag, impozáns méretű gyűjteményt, nem a mi szűkös időkereteinknek találták ki. Nem rohantunk, de ez azért már meghaladta lehetőségeinket. Így nem maradt más, mint néhány fotó az önmagában is pompás épületről, majd indulás tovább. Már csak Bana – Bőny – Örkénypuszta települések választottak el Győrszentivántól. Nem nagyon álltunk már meg. Örkénypuszta előtt, jobbra lekanyarodtunk a

főútról és Örkénypuszta-Szőlőhegy felé vettük az irányt. Itt egy rövid szakaszon, egy teljesen jól biciklizhető földes úton tekertünk.

A győrszentiváni kempingbe délután öt körül érkeztünk meg. Itt is voltak olcsó kiadó faházak, ezért nem gondolkodtunk sokat azon, hogy sátor, vagy faház. Természetesen a faházat választottuk. Aranyos kis ház volt ez, két ágyal. Kettőnknek pont kényelmes. Pakolászás után, leültünk egy kicsit ejtőzni. A nagy semmittevés közepette, úgy elszaladt az idő, hogy észre sem vettük. Ráadásul már éreztük a vacsoraidő közeledtét. A kemping mellett, van egy lovagi étterem.

A bejárata mellet, még egy fából épített őrtoronyszerűség is van. Kívülről nézve nagyon megnyerőnek tűnt.

A nevét sajnos nem tudom megmondani, de jöttünkkor már tudtuk, hogy itt egy vacsorát el kell fogyasztani. Gyorsan lefürödtünk, felöltöztünk és átsétáltunk az étteremhez. Már ahogy közeledtünk gyanús volt valami.

Túl nagy volt a sötétség. Odaérve szomorúan állapítottuk meg, hogy már bezárt. Nem féltünk, hogy éhen maradunk, mert a kempingnek is volt étterme, így visszaballagtunk, és ott vacsoráztunk meg. Nem bántuk meg. Nagyon finoman főznek. Apropó kemping! Szívből ajánlom mindenkinek. Eddig ez a legjobb. Baráti árak, határtalanul kedves vendéglátók, úszómedence, sátorozási és faházbérlési lehetőség, és mindez erdei környezetben. Ha valaki szeretne itt megpihenni, Győr-kertváros az 1. főút mellett, megtalálja. Az Interneten, Pihenő Campin és Vendégház néven hirdetik magukat. A fenséges vacsorát egy vízipipával zártam, majd kellemesen elfáradva, álomra hajtottuk a fejünket.

A nap tanulsága: Szép tájakon vezet az útvonal. Erre már nagyemelkedők nem keserítik az életünket.

A forgalom viszont zavaróan nagy. Ezt úgy értem, hogy nem tudunk felszabadultan bringázni, mert ahogy elmegy az egyik autó, máris jön a következő. A fuvarozók közlekedési morálja katasztrofális. Úgy száguldoznak a teherautókkal, hogy azok menetszele, szó szerint levitte a sapkát a fejemről. Ezt a szakaszt gyermekes családoknak egyáltalán nem ajánlom. Ami viszont kétségtelenül kiváló az a győrszentiváni kemping.